Hűtlen kezeléssel gyanusítják a kazincbarcikai polgármestert

Hűtlen kezelés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Miskolci Városi Ügyészség a bírósághoz Szitka Péter, Kazincbarcika szocialista polgármestere és egy helyi rendezvényszervező cég vezetője ügyében.

Martossy György megyei főügyészségi osztályvezető ügyész csütörtökön megerősítette az MTI erről szóló értesülését és közölte: 2006 novemberében kötött szerződést a polgármester egy kazincbarcikai székhelyű rendezvényszervező kft.-vel arra, hogy a cég szervezze, illetve bonyolítsa le a városi önkormányzat rendezvényeit.

Tájékoztatása szerint az önkormányzat a megállapodás alapján havonta 264 ezer forintot fizetett ki a társaságnak. A benyújtott számlákat a polgármester leigazolta és intézkedett a kifizetésről, azaz az önkormányzat 3 millió 432 ezer forintot fizetett ki - tette hozzá a főügyészségi osztályvezető ügyész.

A cég egy úgynevezett munkanaplóban rögzítette, konkrétan milyen rendezvényeket szerveztek és milyen egyéb szolgáltatást nyújtottak. Valójában az ügyészség szerint a munkanaplóban csupán elnagyolva, általánosságban jelölték meg az "elvégzett" feladatokat. A naplóban leírt programok ténylegesen megvalósultak, a koncerteket megtartották, a rendezvényeket lebonyolították, azonban ezeket nem a cég, hanem a városi művelődési központ szervezte és végezte.

Az ügyészség szerint mindezek alapján a polgármester, aki tudott arról, hogy nem a szerződött társaság végezte el az említett munkát, vagyoni hátrányt okozott az önkormányzatnak, s ez hűtlen kezelés bűntette. A cég vezetőjét ugyanezen tényállás mellett csalás bűntettével vádolják.

A vádiratot a Miskolci Városi Ügyészség 2011. december 30-án nyújtotta be a kazincbarcikai bírósághoz – fűzte hozzá Martossy György.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.