Húsz év fegyházra ítélték a dorogi gyilkost

Jogerősen húsz év fegyházbüntetéssel sújtott a Győri Ítélőtábla szerdán egy dorogi férfit, aki a vád szerint három és fél éve megölte volt élettársának anyját, mert úgy gondolta, kapcsolata megromlásának hátterében az asszony áll.

Kovács Tamás tanácsa a vádlottat, Endresz Györgyöt előre kitervelten, aljas indokból és célból elkövetett emberölésben, folytatólagosan elkövetett testi sértésben és zaklatásban, valamint kifosztásban, lopásban, magánlaksértésben és rongálásban is bűnösnek mondta ki.

Ezzel az ítélőtábla ugyanolyan tartamú büntetést szabott ki, mint az első fokon eljáró Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, beemelte azonban az emberölés minősítésébe az aljas indokból és célból elkövetést. A bírói indokolás szerint ennek az az oka, hogy a férfi tettét a bosszúállás motiválta.

A vád szerint a férfi - aki korábban nem volt hajlandó elköltözni élettársának házából - annak ellenére zaklatta továbbra is az asszonyt, hogy közben új kapcsolatba lépett. Azzal fenyegette, hogy vele együtt magát is megöli, de előfordult, hogy kertjükbe bemászva a melléképületek világítását felkapcsolva vagy a garázsajtót a korábban ellopott távkapcsolóval fel-le hintáztatva zavarta a nőt. Egyszer felgyújtotta a nő könyvelőirodáját.

Ezután 2009 februárjának egy reggelén megvárta, amíg a háziak távoznak otthonról, és az udvaron elrejtőzve várta az idős nő kilépését, majd egy konyhakéssel rátámadt. Az asszony a nyakán ejtett szúrástól három-négy perc alatt elvérzett. Támadója bement a házba, kulcsokat és ékszereket vitt el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.