Húsz éve lőtt, most lett vádlott

Előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletének bűntette miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Tanyi György ellen. A fővárosi éjszakai élet ismert alakja a vád szerint még 1996. november 13-án este négy célzott lövést adott le a Fiumei úti temető egyik épületének a tetejéről a szomszédos Ügetőn tartózkodó L. Csaba hajtóra.
Tanyinak az ügyészség szerint volt három segítője, akik szintén vádlottak az ügyben. Ők részben figyelőként biztosították Tanyit, hogy a merénylet alatt senki ne zavarhassa meg, majd autóikkal segítették volna a menekülésben.

Csakhogy végül Tanyinak és a temetőben figyelő társának taxival kellett menekülnie, mivel két másik segítőjét a merénylet után helyszínre érkező rendőrök a közeli Salgótarjáni utcában igazoltatták, és mivel lőszert találtak a kocsijukban, előállították. Velük szemben akkor lőszerrel visszaélés miatt meg is indult az eljárás, de akkor nem sikerült összefüggésbe hozni őket az Ügetőn történt merénylettel.

A vád szerint Tanyi 22-24 méterről leadott négy lövése közül három találta el L. Csabát. Egy a nyakán, egy az ágyékcsigolyája mellett, egy pedig a bal combján. Életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Bizonyítékok hiányában a rendőrség 1997 júliusában megszüntette az ügyben a nyomozást. 2014 szeptemberében azonban a Fővárosi Főügyészség a nyomozás folytatását rendelte el. S bár ezen új eljárásban sem sikerült kideríteni, hogy Tanyi miért akarta lelőni L. Csabát, a főügyészség szerint az kétséget kizáróan bizonyítható, hogy ő lőtt, és az is, hogy három társa segédkezett neki.

Tanyi a húsz évvel ez előtti merényletért akár tizenöt év vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.