Húsz éve gyilkolt Zuglóban, most kerül bíróság elé

Húsz év után emeltek vádat egy kettős gyilkossággal gyanúsított férfi ellen, aki még 18 éves korában kirabolt és megölt egy zuglói idős házaspárt. A megszüntetett nyomozás folytatását – új információkra hivatkozva – tavaly rendelték el.
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a 38 éves férfival szemben, aki a vád szerint 1995 májusában meggyilkolt egy 75 év körüli házaspárt.

Az Ibolya Tibor, fővárosi főügyész által jegyzett közlemény szerint a vádlott 1995. május 20-án az általa korábbról ismert házaspár – egy 76 éves férfi és egy 74 éves nő – zuglói családi házában tartózkodott, amikor a fiatal férfi és az idős emberek között vita alakult ki, mivel egy korábbi, pár ezer forintos tartozását a vádlott nem tudta megadni a sértetteknek.

A vita során az elkövető meglökte a 76 éves férfit, aki ennek következtében elesett. Ezután a földön fekvő sértett kezéből kikapta a sétapálcát, és azzal több alkalommal megütötte a férfit a fején, aki ettől eszméletét vesztette. A feleség – a férje védelmére sietve – egy sodrófával támadt a fiatalemberre, aki azonban azt kicsavarta a kezéből, majd többször, nagy erővel lesújtott az asszonyra, aki a bántalmazás következtében szintén a földre zuhant.

A vádlott ekkor elhatározta, hogy megöli és kirabolja az idős házaspárt: a konyhaasztal fiókjából elővett késsel először az eszméletét időközben visszanyerő 76 éves férfit szúrta meg többször, majd ezután egy másik késsel az akkor már menekülni próbáló nőre támadt. Mindkét sértett a helyszínen életét vesztette. A vádlott ezt követően értékeket keresve átkutatta a családi ház minden helyiségét, és onnan különböző tárgyakat, valamint készpénzt tulajdonított el.

A Fővárosi Főügyészség az üggyel kapcsolatban felmerült új információk alapján – erről Ibolya Tibor közleménye nem tartalmaz részleteket – tavaly februárban rendelte el a korábban – az elkövető ismeretlen volta miatt – megszüntetett nyomozás folytatását, amelynek eredményeként a nyomozó hatóság 2014 áprilisában elfogta a vádlottat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.