Húsz év után kért bocsánatot a bántalmazásokért

„Bántalmaztak, mert meleg voltam. Bántalmaztak, mert kicsi voltam. Bántalmaztak minden olyan dolog miatt, amiért valakit bántalmazni lehet. Szörnyű volt!" – mesélte Chad Michael Morrisette, akit a végtelenségig terrorizáltak társai az iskolában. Egyik bántalmazója húsz év után kért tőle bocsánatot közösségi oldalán.

Morrisette csak társai kíséretében tudott belépni az osztályterembe. A középiskolában folyamatosan bántották őt osztálytársai azért, mert homoszexuális. Az egész amerikaifutballcsapat könyörtelenül inzultálta őt.

A harmincnégy éves férfi a Mirrornak elmesélte, miután betöltötte tizenötödik életévét, otthagyta az iskolát és Alaszkából Nyugat-Hollywoodba költözözött. Ezután nem nagyon gondolt az őt ért erőszakra, egészen addig, míg nem kapott egy üzenetet a múlt héten Facebookon. A levelet a férfi egykori bántalmazója, Louie Amundson küldte, és Morrisette megosztotta a nyilvánossággal is.

„Én nemrég beszélgettem a tízéves lányommal a bántalmazásról. Megkérdezte, hogy bántottam-e valaha bárkit is, és sajnos azt kellett mondanom: igen" – írja Amundson, aki ezek után bocsánatot kért a meleg férfitól, amiért több éven keresztül inzultálta őt: „Nem is tudom , emlékszel-e, de én igen, és sajnálom."

Bár az áldozat konkrétan nem tudta, melyik inzultálójáról van szó, megérintette őt a férfi levele: „Köszönöm, és elfogadom a bocsánatkérést" – írta válaszlevelében, és megjegyzi, ő húsz év óta az egyetlen ember, aki bocsánatot kért azért, hogy tinédzser korában bántalmazták.

A levélváltás az interneten futótűzként kezdett terjedni. Amundson nem gondolta volna, hogy ekkora nyilvánosságot kap bocsánatkérése, de örül, hogy Morrisette elfogadta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.