Agyonszúrta az adóellenőrt, vádat emeltek ellene

A férfi egy évvel ezelőtt két NAV-dolgozóra is rátámadt, egyikük a helyszínen meghalt, másikuk életveszélyesen megsebesült. A Fővárosi Főügyészség most különös kegyetlenséggel, hivatalos személy sérelmére, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádolja.

Ibolya Tibor főügyész tájékoztatása szerint a 36 éves férfi 2009-től nagyobb összegű adóhátralékot halmozott fel, amelyet nem egyenlített ki, így vele szemben végrehajtási eljárás indult. A NAV két munkatársa tavaly február 23-án emiatt otthonában kereste fel a vádlottat, de a férfi nem működött együtt: a lámpát kérésre sem kapcsolta fel, ehelyett a sértettek aktatáskáját kihajította az ablakon. Ezután durvult el a helyzet: két kést vett elő és megszurkálta a férfiakat, akik az udvarra menekültek.

A vádlott üldözőbe vette őket, és az udvaron egyiküket több mint húsz alkalommal ismét megszúrta. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Munkatársa egy kuka mögé bújt és telefonon kért segítséget, miközben a vádlott édesanyja is kihívta a mentőket. A férfi egy idő után felhagyott a támadással és visszament a házba, ahol az időközben kiérkező rendőrök elfogták.

A vádiratban a Fővárosi Főügyészség a jelenleg ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló vádlottal szemben kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.