Hóvihar bénította meg Prágát

Keddre virradó éjjel jelentős havazás érte el Csehországot. Több helyen 20-30 centi friss hó hullott, amelyet az orkánerejű szél felkavart.

A főváros, Prága környékén reggel hatalmas közlekedési dugók alakultak ki. Három hajnali vonat kidőlt fáknak ütközött, de szerencsére a kevés utas kisebb sérülésekkel megúszta a baleseteket.

Késnek a nemzetközi gyorsvonatok is. Órákig akadozott a forgalom a Václav Havel Repülőtéren, valamint a nyugat- és közép-csehországi autópályákon.

Prágai látkép március 1-jén
David W. Cerny / Reuters

A cseh fővárosban, továbbá a környékbeli településeken több ezer háztartásban megszűnt az áramszolgáltatás, amelyet kedd délutántól fokozatosan állítanak vissza. Érdeklődésünkre Stepánka Komárová elmondta, hogy kedd hajnaltól délig Prága külvárosaiból, valamint a közép-csehországi térségből több mint 700 segélykérő hívást kaptak.

Gépkocsik csúsztak az árokba, keresztbe fordult kamionok torlaszoltak el fő közlekedési útvonalakat, kidőlt fák estek a járművekre. Súlyos sérülésekről nem érkezett jelentés – közölte a rendőrségi szóvivő.

A cseh meteorológiai intézet előrejelzése szerint kedd estére az erős széllel kísért havazás a morva térséget éri el. Olomouc és Zlín környékén 20 centiméternyi, a Fehér-Kárpátokban pedig ennél is több friss hóra számítanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.