Hová tűnt Tiszabőről a kis Dzsenifer?

Eddig több mint száz személyt hallgattak ki tanúként a Tiszabőről az elmúlt napokban az otthonából eltűnt öthetes csecsemő ügyében, de mindeddig nem sikerült a nyomára bukkanni – egyebek között ez hangzott el egy szolnoki rendőrségi tájékoztatón kedden.

Egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a rendőrség annak, aki érdemi információval segíti a múlt pénteken Tiszabőről eltűnt öthetes csecsemő utáni nyomozást – jelentette be tegnap egy szolnoki sajtótájékoztatón Simon Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Közölte: a rendőrök polgárőrökkel, speciális kutyás- és vízi mentőkkel kutatták át a ház és a falu környékét, majd később a Tisza árterét és a folyó itteni szakaszát is. Mivel a kis Dzsenifer eltűnésének napján állítólag többen láttak Tiszabőn egy külföldi rendszámú autót, amely nagy sebességgel hagyta el a települést, elemezték a környékbeli benzinkutak kamerás felvételeit is, ám a kutatás és adatgyűjtés eddig nem vezetett eredményre.

Elhangzott: az édesanya tanúvallomása szerint ő otthon tartózkodott, s mindössze a fürdőszobába ment be, hogy bekapcsolja a mosógépet – ez idő alatt tűnt el a gyerek a lakásból. Az anyától DNS-mintát vettek, hogy később igazolni tudják a vér szerinti kapcsolatot közte és a csecsemő között. Erre azért van szükség, ha esetleg később megtalálják a gyereket, biztosak legyenek abban, hogy Dzenifer került elő. Tanúvallomások alapján bizonytanná vált az édesapa személye is, ugyanis – tanúvallomások szerint – egy helybéli és egy Hevesre költözött férfi személye is felmerült  lehetséges apaként. A rendőrök információi szerint a rokonságban felvetődött egy esetleges apasági per lehetősége, de ez a kislány eltűnéséig nem kezdődött még el.

A rendőrség vizsgálja, hogy a családnak, a közvetlen hozzátartozóknak van-e közük a csecsemő eltűnéséhez, de nem zárják ki kívülállók közreműködését sem – egyelőre egyik szálat sem erősítették meg. Több mint száz embert hallgattak meg tanúként, de poligráfos vizsgálatot csak akkor rendelnek el, ha a tanúvallomások elemzése ellentmondásokra utal.

A rendőrség felhívta a lakosság figyelmét, hogy ha a környezetükben váratlanul ismeretlen csecsemő bukkan fel, vagy egyéb, a tiszabői üggyel összefüggésbe hozható információ kerül tudomásukra, jelezzék azt a 107-es segélyhívón vagy a tiszabői ügy kivizsgálása érdekében létrehozott 06-80-201-300-as zöld számon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.