Nagyobb forgalom, hosszabb nyitva tartás a temetőknél

Mindenszentek és halottak napja alkalmából a temetők vasárnapig hosszabb ideig tartanak nyitva, a szeretteikre emlékezők reggel 7 és este 8 óra között gyújthatnak gyertyát. Ma a budapesti Farkasréti temetőben tartanak központi megemlékezést.

November 1-je, mindenszentek ünnepe a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja. Az ezt követő halottak napja, november 2-a fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezés napjává, ezekben a napokban az emberek gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére.

A budapesti temetők vasárnap estig a szokásosnál hosszabb ideig, 7 órától 20 óráig tartanak nyitva. Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben ingyenesen igénybe vehető, 8 és 17 óra között közlekedő mikrobuszok segítik a közlekedést. Gépjárművekkel az ünnepek alatt tilos a behajtás a temetőkbe, az Új köztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével.

A temetőkben megerősítették a rendészeti szolgáltatást, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek. Ma és szombaton mentőautók is készenlétben állnak az Új köztemetőben.

Az ünnepi hosszú hétvégén egyes buszok, villamosok sűrűbben járnak a temetőket érintő vonalakon, emellett több rendkívüli járatot is indítanak: az Új köztemetőbe a 68A, a Budafoki temetőbe az 58A, a Csepeli temetőbe pedig a 38B rendkívüli autóbuszjáratokkal is el lehet jutni. A Budapesti Közlekedési Központ az utasoknak a várhatóan megnövekvő gépjárműforgalom miatt azt javasolta, hogy a villamosokat vegyék igénybe.

Változások a közlekedésben

A Budapesti Közlekedési Központ a hosszú hétvégén több rendkívüli járatot is indít a BKK a sírkertek egyszerűbb megközelíthetősége érdekében, több vonalon pedig sűrűbben közlekednek a járműek. A járataink egyébként november 1-jén az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. 

Az Új köztemetőbe a 68A, a Budafoki temetőbe az 58A, a Csepeli temetőbe pedig a 38B rendkívüli autóbuszjáratokkal is el lehet jutni. A BKK a gyalogosoknak a várhatóan megnövekvő gépjárműforgalom miatt a villamosok igénybevételét javasolta. A 2013-as temetői közlekedés IDE kattintva érhető el.

Az Új köztemetőben és a Fiumei úti sírkertben vasárnapig ingyenesen igénybe vehető, 8 és délután 5 óra között közlekedő mikrobuszok segítik a közlekedést.

Autóval az ünnepek alatt tilos a behajtás a temetőkbe, az Új köztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével. Az Új köztemetőben ezen időszak alatt díjmentes a gépkocsibehajtás. Ha a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi, az EU-országokban érvényes mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatókat szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedik a temetőkbe. Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője vagy megbízottja a "nagyon idős, illetve járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező" embert szállító gépkocsit beengedheti a temetőbe 7 és 12 óra között, a gyalogosforgalom függvényében.

A temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítanak, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon. Pénteken és szombaton mentőautók is készenlétben állnak az Új köztemetőben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra kérte az autósokat, hogy a temetők, különösen a nagyobb sírkertek környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre figyeljenek oda, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak közlekedni. A nagyobb temetők környékén külön parkolóhelyeket jelöltek ki.

Fokozott forgalomra kell számítani

Mindenszentek és halottak napja miatt az utasforgalomhoz igazodva a vasúti menetrend is megváltozik a hét végén. November 1-jén, pénteken, mindenszentek napján szombati menetrend, míg szombaton, halottak napján az ünnepnapi, vasárnap pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

A vasúttársaság a kényelmesebb utazás és a komfortosabb jegyvásárlás miatt az utasoknak azt javasolja, hogy a menetjegyeket váltsák meg elővételben vagy az interneten, ajánlják továbbá az otthoni menetjegynyomtatás igénybevételét. A módosított közlekedési rendről a www.mav-start.hu honlapon található menetrendi keresőben, illetve a 06 (40) 49-49-49-es telefonszámon is lehet tájékozódni.

Az ünnepnapok a közúti határátkelőhelyek határforgalmát várhatóan a reggeli és az esti órákban élénkítik majd, ennek megfelelően pénteken, szombaton és vasárnap is kell várakozással számolni - figyelmeztet a police.hu.

Gyertyagyújtás mindenszentek ünnepén
Gyertyagyújtás mindenszentek ünnepén
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.