Hős lett az apja életét megmentő biciklis kisfiúból

Este, a hideg esőben, pizsamában és egy papucsban kelt útra kerékpárjával egy ötéves francia kisfiú, aki szívrohamot kapott édesapjának akart segítséget hívni.

Kévin-Djéné-t egy sofőr szúrta ki az országút mellett szerda este, az északnyugat-franciaországi Mayenne városánál. A férfi nem értette, miért biciklizik a fiú fél 11-kor pizsamában, de miután megkérdezte, közölte vele, hogy édesapja valószínűleg meghalt.

A sofőr kocsijába tette a fiút, hogy meg ne fázzon, majd kihívta a rendőröket.

- Teljesen pánikba volt esve, nem tudta megmondani a nevét és a lakhelyét - mondta a FranceTV-nek a helyi polgármester. Annyit azonban tudott közölni, hogy 58 éves apja összeesett két gyermeke szeme láttára.

Kiderült, Kévin-Djéné ahelyett, hogy pánikba esett volna, kerékpárra ült, és anyja munkahelyére indult, aki éppen éjszakás volt - írja a Local.

A rendőröknek végül sikerült azonosítani a gyermeket, és a házhoz mentek, ahol megtalálták az eszméletlen apát, akit azonnal kórházba szállítottak. Az események nagyon gyorsan történtek, ennek köszönhető, hogy az édesapa megmenekült.

Az apa, aki csütörtökön el is hagyhatta a kórházat azt mondta, nagyon büszke a fiára. Hasonlóan vélekedett a sofőr is, aki szerint a fiú bátorsága dicséretre méltó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.