Hónapokon át fosztogattak a marcali temetőben

Mintegy 140 családot érint az a lopássorozat, amit két nő követett el hónapokon keresztül a marcali temetőben. A tolvajokra szabálysértési eljárás és felfüggesztett börtönbüntetés vár.

Tavaly két nőt fogtak el a marcali rendőrök, akik 2010 szeptemberétől 2011. március végéig rendszeresen fosztogatták a marcali központi temetőt. A megszaporodott lopások miatt a Marcali Rendőrkapitányság a polgárőrséggel közösen figyelőszolgálatot szervezett a temetőben – írja a Somogyi Hírlap.

A nyomok két helybéli nőhöz vezettek, akik a rendőrség hálóján fennakadva bevallották a lopásokat, meg is mutatatták díszeitől megfosztott sírokat. Palántákat, virágokat, művirágokat, tujákat vittek el, nem-egyszer friss sírhantokról is, hogy eladják azokat. A házkutatáskor megtalált növényeket vissza is kapták a károsultak.

Fábos Edit, a Marcali Rendőrkapitányság sajtószóvivője a megyei lapnak elmondta: kisebb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt indítottak eljárást a két nő ellen, majd vádemelési javaslattal a Marcali Városi Ügyészségre tették át az ügyet. Az ügyészség az egyik, huszonhat éves elkövetőnél megszüntette az eljárást azzal, hogy nem bűncselekmény, és szabálysértési eljárást kezdeményezett. Ez az eljárás még folyamatban van.

A negyvenkét éves másik nő ügyét az ügyészség vádemelési javaslattal továbbküldte a Marcali Városi Bíróságra. A bíróság novemberben tárgyalás mellőzésével hozta meg az ítéletét, s egy év börtönbüntetést szabott ki az elkövetőre: a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.