Évek óta HIV-pozitív a titokzatos filmsztár, rengeteg szeretőjét fertőzhette meg

Évek óta HIV-fertőzöttként él egy ismert hollywoodi színész, akinek rengeteg alkalmi kapcsolata volt, többek között ismert színésznőkkel, modellekkel is. Az illető nem akar nyilvánosság elé állni, mert félti a karrierjét, és a jó hírnevét csorbító pereket sem szívesen vállalná.

„A színész exeinek listáján szerepel egy díjnyertes színésznő, egy vallásos filmsztár, egy ellentmondásos múlttal rendelkező befolyásos hollywoodi személyiség, egy tévésztár, egy médiaszemélyiség és egy glamour modell” – jelentette a The Sun című brit lap egy szórakoztatóipari bennfentesre hivatkozva.

A férfi színészről csak annyit tudni, hogy sűrűn foglalkoztatott mozisztár, akinek igen vaskos a kis fekete könyvecskéje, és évek óta tudja már, hogy HIV-fertőzött.

Ha kiderül, hogy az illető nem közölte partnereivel, hogy hordozza a vírust, és ezzel veszélyeztette az egészségüket, abból óriási botrány és perek egész sora következik.

A férfi ügyvédjei úgy gondolják, hogy ügyfelük tisztában van a helyzetével, és fel van készülve arra, hogy volt barátnői és alkalmi partnerei jogi útra terelhetik az ügyet, de a Radar Online értesülései szerint a színész is kész beperelni azokat, akik azt állítják róla, hogy veszélyeztette őket.

A The Sun azt írja, a színész közvetlen környezete tud a diagnózisról, és sokan azt tanácsolták neki, hogy előzze meg a pletykákat, és álljon ki a nyilvánosság elé, hisz az orvostudomány jelenlegi állása szerint HIV-fertőzöttként teljes életet lehet élni, ez semmilyen módon nem befolyásolja a munkaképességét. Az illető azonban attól fél, megbélyegeznék, és kerékbe törhet a karrierje.

Ez a hír mindössze két héttel azután érkezett, hogy a mindössze 39 éves Danny Pintauro színészről kiderült, 12 éve HIV-fertőzöttként él.

Az AIDS betegségért felelős HIV-vírusról sokáig azt hitték, hogy kizárólag a meleg férfiak között terjed, pedig bárkit megfertőzhet szexuális úton. Veszélyeztetettek azok a kábítószer-használók is, akik másokkal közös injekciós tűt használnak, illetve a fertőzött anyák csecsemői. Mivel a fertőzésnek évekig nincsenek tünetei, sokan nem is tudják, hogy megkapták, és ez idő alatt másokat is megfertőzhetnek.

Mivel gyógyszerekkel évtizedekig megelőzhető, hogy a HIV-fertőzöttek immunrendszere leépüljön, és kialakuljon náluk az AIDS, a korszerű kezelésben részesülő betegek számára a legnagyobb kihívást a társadalmi megbélyegzés jelenti. Ennek oka egyrészt azt, hogy sokan még mindig azt hiszik, érintéstől, csókolózástól, közös fürdőszoba-használattól vagy pusztán a fertőzött ember fizikai közelségétől meg lehet kapni a vírust. A megbélyegzés másik jellemző oka, hogy a HIV-fertőzött emberekről sokan egyből azt feltételezik, kicsapongó, felelőtlen szexuális életet élnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.