Hiába lett öngyilkos az anya, ezzel nem segített a gyerekén

Öngyilkosságot követett el Kínában egy anya, mert azt hitte, hogy az utána járó életbiztosítási pénzből a család ki tudja majd fizetni fia kórházi költségeit. Nem lett igaza.

A 63 éves asszony fia kilencedik emeleti lakásának balkonjáról vetette le magát március végén Sencsenben, egy szegények által lakott városrészben. Utolsó szavai a helyi média szerint azok voltak, hogy: „Megszerzem neked a pénzt, amire szükséged van."

Fiát 2005-ben diagnosztizálták egy a gerincet és annak ízületeit érintő gyulladásos betegséggel, a Bechterew-kórral. A fájdalmas és ritka ízületi betegség nem gyógyítható, de a gerinc teljes elmeszesedése lassítható és a teljes rokkantság is elkerülhető megfelelő és állandó kezelések mellett.

Az asszony felnőtt fia elvesztette a munkáját az állandó kezelések miatt, így viszont a cég nem támogatta tovább a gyógyulását sem. A férfi betegsége előrehaladott állapotban van, a nyakát nem tudja mozgatni és a csípője is teljesen bemerevedett. Mivel problémáját már úgy sem tudta volna tovább titkolni, tíz évvel a diagnózis után felfedte betegségét a szülei előtt.

Mivel a család anyagi helyzete egyre rosszabbá vált és önerőből nem tudták fizetni a kezeléseket, az asszony kétségbeesett tettre szánta el magát és a halálba ugrott abban a hiszemben, hogy 300 ezer jüant fizet majd utána a biztosító.

Nem így lett, a biztosítás ugyanis tavaly novemberben lejárt, de ha az asszony megújította volna, akkor sem jut pénzhez a fia, mert a szerződés egyik záradékának értelmében öngyilkosság esetén a biztosító nem fizet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.