Hetvenezerért követelt egymilliót

Uzsora bűncselekménnyel gyanúsított 37 éves férfit vettek őrizetbe Kalocsán, aki a nyomozás adatai szerint három személynek összesen 71 ezer forint kölcsönt adott, majd az évek során több mint egymillió forintot követelt és kapott vissza.

A kedden őrizetbe vett férfi az egyik sértettnek 2005-ben 15 ezer forintot adott kölcsön, százszázalékos havi kamatra, majd a sértettől közel 100 ezer forintot követelt és kapott vissza, de további 300 ezer forintot követelt, míg a másik sértettnek 40 ezer forint kölcsön fejében 800 ezer forintot kellett visszafizetnie - mondta a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Nyíkos Tamás főhadnagy hozzátette: a harmadik sértettnek 2010 novemberében 21 ezer forintot adott kölcsön a gyanúsított, szintén havi száz százalékos kamatra, majd a nála dolgozó férfitől a fizetéséből esetenként levonva, megközelítőleg 120 ezer forintot követelt és kapott vissza.

A sajtószóvivő közlése szerint, az őrizetben lévő gyanúsítottal szemben a Kalocsai Rendőrkapitányság indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.