Hetvenéves bácsi volt a salgótarjáni csuklyás betörő

Egy csuklyát viselő 70 éves férfi tört be Salgótarjánban egy családi házba szombaton, az elkövetőt egy órán belül elfogták – közölte az MTI-vel a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dankóné Nagy Éva elmondta: a salgótarjáni rendőrkapitányságon személyesen tett bejelentést hajnalban egy idős férfi, mert családi házának szobaablakát egy fején fekete csuklyát viselő ismeretlen benyomta, a szekrényen elhelyezett pénzét ellopta.

A mozgásra felébredő sértettet a tettes fojtogatni kezdte és további pénzt követelt tőle, majd a lakás ablakán keresztül elmenekült.

A rendőrök azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és otthonában elfogták az elkövetéssel gyanúsított 70 éves T. Gábort. Kabátja zsebében megtalálták az ellopott pénzt, valamint lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt kötött sapkát és kesztyűt is.

A szóvivő közölte: a férfit, aki beismerő vallomást tett, őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.