Hétfőtől már utazhatunk a vezető nélküli metróval

Utasforgalomban is elkezdik tesztelni a 4-es metró automata vonatirányító rendszerét hétfőtől – közölte a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, a BKV és a DBR Metró Igazgatóság pénteken az MTI-vel.
A teszt két héten keresztül zajlik, a szakemberek azt vizsgálják, hogy fennakadások esetén járműkísérői beavatkozás nélkül a központi, illetve az állomási diszpécserek mennyi idő alatt tudják az adott hibát megtalálni és elhárítani. A végleges használatbavételi engedély megszerzése érdekében zajló tesztek során továbbra is lesznek járműkísérők a szerelvényeken, de csak bizonyos idő eltelte után avatkozhatnak be, az esetlegesen bekövetkező hibák megoldása elsősorban a diszpécserek feladata.

A közleményében kitértek arra is, hogy a 4-es vonal utasok nélküli, úgynevezett sötétüzemi próbái is vezető nélkül zajlottak. A szerelvények ideiglenes vezetőfülkéjében tartózkodó járműkísérők feladata csak annyi, hogy felügyeljék a járművek mozgását, és probléma esetén beavatkozzanak.

A végleges használatbavételi engedély kiadására várhatóan valamikor az év végén kerül sor, addig a szakemberek kiértékelik a tesztidőszak eredményeit, végrehajtják a szükségessé váló esetleges változtatásokat, és ha kell, akkor újabb vizsgálatokat kezdeményeznek. Ezt követően elbontják az ideiglenes vezetőfülkéket, és kizárólag a központi, illetve az állomási diszpécserek biztonsági felügyelete mellett fognak futni a szerelvények.

Hangsúlyozták, hogy a 4-es metróvonal több mint egy éve automata üzemmódban és biztonságkritikus hiba nélkül üzemel, decemberre elérte a világviszonylatban is nagyon szigorú, 99,96 százalékos rendelkezésre állási arányt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.