Hétfőn hazajönnek a hajóbalesetet szenvedett magyar iskolások

Öt nappal a Delaware folyón történt végzetes hajóbaleset után, hétfőn hazautazik Philadelphiából az a magyar csoport, amelynek két tagja odaveszett a tragédiában - írta Philadelphia Daily News című napilap.

Előző héten, szerdán uszály ütközött egy műszaki hiba miatt a Delaware folyón veszteglő városnéző vízibuszba Philadelphiában; a járművön 13 mosonmagyaróvári fiatal és két kísérő tanár is ült. A balesetben vízbe kerülő 37 emberből 35-öt kimentettek, két magyar turistát, egy 20 éves fiút és egy 16 éves lányt azonban hiába kerestek; holttestüket pénteken találták meg.

Az újság jelentése szerint az még nem tisztázott, hogy a két magyar áldozatot mikor szállítják haza. A philadelphiai halottkémi jelentés szerint a fiatalok halálát fulladás okozta. A csoport többi tagja azonosította őket személyes tárgyaik alapján.

A csoport július 2-án érkezett az Egyesült Államokba, ahol egy nyelvi programban vett részt. Scott Widmer, a Marshallton United Methodist Church egyház lelkésze - ez az egyház támogatta a magyar csoport útját - azt mondta: bár a diákok a tervezettnél hamarabb hazautaznak, az eset a magyar és az amerikai fiatalokat örökre összeköti. A városnéző vízibuszon a 13 magyar diákon és 2 tanáron kívül 4 amerikai diák és velük 3 felnőtt is utazott. A hét végén Philadelphiában és Mosonmagyaróváron is megemlékezést tartottak.

A szövetségi hatóságok megkezdték a baleset körülményeinek kivizsgálását. A CNN hétfői jelentése szerint a motorhiba miatt leállt és lehorgonyzott vízibusz személyzete rádión kapcsolatba akart lépni az uszály tolóhajójával. A vészhívásokat a térségben több vízi jármű is vette, a tolóhajóról azonban nem érkezett válasz.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.