Hét kamaszt gázolt halálra egy részeg sofőr Moszkvában

Hét kamaszt gázolt halálra egy részeg autós szombaton egy moszkvai buszmegállóban.

Az egyes adatok szerint legalább 200 kilométeres sebességgel száguldó Toyotával az orosz főváros nyugati részén, a Minszkaja utcában rohant bele a buszmegállóban várakozókba.

A balesetnek több sérültje is van, de az még nem tisztázott, hogy három vagy négy emberről van-e szó.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökséget a rendkívüli helyzetek minisztériumának helyszínen tartózkodó munkatársa arról tájékoztatta, hogy mind a hét halálos áldozat kamasz volt. Három fiút és négy lányt gázolt halálra az ittas gépkocsivezető.

A televízióban megszólaltatott szemtanúk szerint a súlyos balesetet okozó gépkocsivezető erősen italos állapotban volt. Menni sem tudott, amikor kikászálódott a teljesen összetört autóból, de el akart menekülni a helyszínről. A rendőrség elfogta a férfit, sérülései miatt kórházba kellett szállítani. A hatóság bűnügyi eljárást indított ellene.

Moszkvában a mostani szombat elvileg autómentes nap lett volna, de ez nem látszott meg a főváros forgalmán.

Oroszországban az állami közlekedési felügyelet adatai szerint évről évre nő az ittas vezetés miatt bekövetkezett közlekedési balesetek száma. Az év első négy hónapjában 15 százalékos volt a növekedés 2011-hez képest, amikor 2100 ember halt meg a részeg sofőrök okozta 12 és fél ezer balesetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.