Heroin a nagymama soproni sírjában

Osztrák–magyar együttműködéssel három kilogramm heroint találtak a rendőrök a soproni evangélikus temető két sírjában. A kábítószert 48 zacskóba csomagolva rejtették el. A tetteseket elfogták.

Az osztrák rendőrség kedden Grazban két magyar férfit vett őrizetbe, akik száz gramm heroint árusítottak. Az osztrákok kérték magyar kollégáikat, hogy tartsanak házkutatást a gyanúsítottak soproni lakásában. Ez meg is történt, de nem bukkantak kábítószer nyomára.

Időközben a két gyanúsított elárulta, hogy van egy harmadik társuk, aki a hálózat vezetője. Ő is soproni, de Burgenlandban is van lakása. A férfit az osztrák rendőrök kicsalták Mattersburgba, ahol elfogták.

Kihallgatásán elmondta, hogy a soproni temető két sírjában - egyikben a nagyanyja fekszik - rejtett el csaknem három kilogramm heroint. A rendőrök kiásták a drogot, amelynek a piaci értéke meghaladja az 50 millió forintot. Farkas Gábor rendőr alezredes, soproni kapitány a pénteki sajtótájékoztatón utalt arra: a közelmúltban Sopronban két férfi halt meg kábítószer-túladagolásban. Most azt vizsgálják, az ő életüket kioltó drog ettől a hálózattól származott-e.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.