Helikopterrel, kutyákkal is keresik a késeléssel gyanúsított rendőrt

Továbbra sem találják azt a hivatásos rendőrt, aki ellen azért van érvényben elfogatóparancs, mert a gyanú szerint szerdára virradóra egy gödöllői szórakozóhelyen megkéselt és viperával többször megütött egy férfit – közölte a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel.

Szende Gyula elmondta, hogy F. I.-t, a Készenléti Rendőrség tagját nagyon sok helyen keresték: a gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében, szinte mindenütt, ahol elvileg fellelhető lenne. Helikoptert és kutyákat is bevetettek a rendőrök, egyelőre hiába.

Mivel az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsított férfinak szabadsága leteltével, szeptember 25-én kellene jelentkeznie a munkahelyén, a nyomozók bíznak abban, hogy addigra előkerül - tette hozzá a vezető ügyész.

Mint mondta, szerda reggel óta a szórakozóhelyen tartózkodók közül nagyon sok tanút meghallgattak, s a sértettet is kikérdezték, de a jelenleg is zajló tanúkihallgatásokról a nyomozás érdekében nem kívánnak nyilatkozni.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetőjének korábbi tájékoztatása szerint F. I. egy baráti társasággal szórakozott, amikor összeszólalkozott egy másik társaság tagjával. A vita után a rendőr elhagyta a helyiséget, de később visszatért egy bozótvágó késsel és egy viperával. Ezekkel az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő embert, majd ismeretlen helyre távozott.

A könnyű sérüléseket szenvedett sértettet - akinek a nyakát is érte szúrás - kórházba szállították, majd ellátása után kiengedték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.