„Hazugság, amit a sportoló állít”

Április 16-án posztolta az egyik közösségi oldalra Benkó Barbara mountain bike versenyző, hogy cserbenhagyásos gázolás áldozata lett. Az autó sofőrje önként jelentkezett a rendőrségen, de állította, az eset nem úgy történt, ahogy Benkó meséli.

– Hazugság, amit a sportoló állít. A baleset helyszíne előtt legalább ötszáz méterrel, szabályosan kerültem ki. A megengedett sebességgel haladtam, s láttam, egy gyalogos át akar menni a zebrán. Megálltam átengedni, ekkor a biciklis hátulról belém rohant – mondta a Blikknek az autót vezető férfi, aki önként jelentkezett a rendőrségen, miután híre ment az esetnek.

Később Benkó Barbara is finomított a történetén, azt mondta, a gázoló nem hagyta cserben, de elmulasztott segítséget nyújtani, sőt, még ő kért bocsánatot a balesetért.

Pénteken a rendőrség helyszínen rekonstruálta a balesetet – Benkó a kerékpárjával, a sofőr a hátul horpadt Mercedesével jelent meg a piliscsabai zebránál az áprilisi ütközés időpontjában, kilenc órakor. Az igazságügyi szakértő előbb megkérte, majd felszólította Benkó Barbarát, hogy illessze a kocsi sérülésébe a kerékpárja fékkarját (elsőre nem akarta ezt megtenni).
A sofőrjének ügyvédje a bulvárlapnak elmondta, hogy bár a fékkar pontosan beleillett ügyfele autójának horpadásába, az olimpikon tagadja, hogy azt ő okozta. Az autó oldalán lévő sérüléseket viszont Benkó elismeri.

– Álláspontom szerint bebizonyosodott, a hölgy volt figyelmetlen. Mivel azonban az eddig ismert vallomások ellentmondóak, indítványoztam a szembesítést – mondta dr. Szekér Gyula.

A férfi továbbra is fenntartja vallomását, miszerint a sportoló hajtott belé, ő kiszállt a kocsiból, megkérdezte, tud-e segíteni, hívjon-e mentőt, s mikor nemleges választ kapott a sportolótól, visszaült a volán mögé és elhajtott. Benkó Barbara nem kívánt nyilatkozni a lapnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.