Házi cigigyárat lepleztek le Gyöngyösön

Egyedi cigarettagyártó berendezésre bukkantak a pénzügyőr nyomozók Gyöngyösön egy lakóház garázsában - tájékoztatta vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-t.

A gépezet lefoglalt, mindössze 30 kilogrammos prototípusa fél óra alatt egy karton cigaretta legyártására alkalmas. A gépi meghajtású berendezés lényegében egy spirállal tolja a dohányt a papírba - közölte a  NAV Észak-Magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának a sajtószóvivője.

A garázsban tetten ért három férfi ellen, jövedékkel való visszaélés, illetve annak elősegítése megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - tette hozzá Jánvári Regina.

Mint elmondta: a csalókra még azt megelőzően csaptak le, hogy elkezdődött volna a gépezet sorozatgyártása. Ugyanis a NAV információi szerint az ország különböző pontjain ügyködő orgazdák és dílerek már élénken érdeklődtek a találmány iránt.

A berendezés mellett hamis matricákat, ismert márkajelzésekre kísértetiesen hasonlító emblémákkal ellátott kartonokat is találtak a nyomozók; ezekkel egyértelműen a jövedéki adó kijátszása volt a csalók célja.

A nyomozók egyszerre három helyszínen tartottak házkutatást, a gépen és a kellékeken kívül azokat a laptopokat is lefoglalták, amelyeken a találmány terveit tárolták.

A gyanúsítottak, amennyiben bebizonyosodik az adószabályok megsértése, akár két évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak - mondta a sajtóreferens.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.