Hazafias tettet akart véghezvinni, hatalmas botrány lett belőle

Magyarázkodással vegyes ellentámadással válaszolt az interneten róla megjelent híresztelésekre a szentpétervári képviselő-testület egyik meghökkentő és megbotránkoztató kijelentéseiről híres kormánypárti képviselője. 

Vitalij Milonovot ezúttal azért tűzte tollhegyre az online közösség – elsősorban a korrupcióellenes aktivisták –, mert egy fénykép alapján azt gyanítják, hogy méregdrága órát visel. Igaz, azt nem tudni, hogy eredeti-e, de a feltételezések szerint egy Ulysse Nardin Maxi Marine van a csuklóján, ez pedig arany kivitelben mintegy 19 ezer, és acéltokkal is 8 és fél ezer dollárba kerül.

Milonov (balra) egy ismert pedofilok arcképeivel tartott 2013-as melegellenes tüntetésen
Milonov (balra) egy ismert pedofilok arcképeivel tartott 2013-as melegellenes tüntetésen
Alexander Demianchuk / Reuters

A fotó ráadásul akkor készült, amikor a politikus nagy hírverés közepette, egy tévéstáb kíséretében hazafias tettként egy orosz gyártmányú Lada Vesta személyautót vásárolt magának. Méghozzá hitelre: a vételár kevesebb mint felét, 310 ezer rubelt fizetett ki, 348 ezret pedig három éven keresztül havi részletekben törleszt. Vagyis az autó átszámítva mintegy 8900 dolláros ára jó eséllyel alacsonyabb, mint az óráé.

Milonov egyebek közt homofób kijelentései és tettei miatt tett szert kétes értékű hírnévre. Nemrég, amikor a Pink News meleg internetes portál „a kilenc legvisszataszítóbb homofób" közé választotta, azzal válaszolt, hogy jövőre igyekszik az első helyre kerülni a melegellenesek világrangsorában. 2012-ben a politikus Lady Gagát és Madonnát is bíróság elé akarta citálni, mert a popsztárok oroszországi koncertjükön az LGBT közösséget támogató nyilatkozatot tettek. A napokban pedig a moszkvai egészségügyi minisztériumtól kapott elutasító választ. Szerinte ugyanis a „childfree", vagyis a gyermekvállalást tudatosan elutasító emberek pszichés rendellenességben szenvednek, és kezelni kellene őket, ám a szaktárca állásfoglalása szerint a jelenséget nem lehet betegségnek minősíteni.

A politikus az „óravádra" is a rá jellemző, nyilvánvalóan tudatosan vállalt extravagáns módon válaszolt. „Ez nevetséges! Nincs mit csinálniuk...Tíz éve hordom ezt az órát, és egyébként is szeretnék a pofájukba köpni ezeknek a nyomozóknak. Hagyjanak békén! Még az alsógatyámat is tanulmányozni fogják! Elmennek a francba – fakadt ki a REN tévé kamerája előtt. Aztán hozzátette: az óra nem ér annyit, mint amennyit állítanak róla, és különben is, akár a nagymamájától is örökölhette volna, amúgy pedig nem áll szándékában magyarázkodni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.