Hawaii búcsúzott utoljára 2014-től

HAWAIIN köszöntötték a világon utolsóként az újévet hatalmas tűzijátékkal, közép-európai idő szerint csütörtökön késő délelőtt. A Kaliforniától 4000 kilométerre nyugatra fekvő szigetcsoporton enyhe időben ezrek gyönyörködtek a Waikiki strandról fellőtt rakétákban. A Hawaiin tartózkodó amerikai elnök, Barack Obama is szűkebb hazájában ünnepelte az újévet.

Konfettieső a New York-i Times Square-en
Konfettieső a New York-i Times Square-en
Keith Bedford / Reuters

SANGHAJ belvárosában legalább 36 embert agyontapostak a Bund néven ismert folyóparti sétányon az újévet ünneplő tömegben. A katasztrófát a helyi médiában megszólaló szemtanúk szerint az okozta, hogy az egyik épület ablakából hamis pénzt szórtak az utcára, amit az emberek egymást taposva igyekeztek összegyűjteni. Az áldozatok között sok a diák, és a halottak túlnyomó többsége nő. A sérültek számát a későbbi jelentések 47-re teszik. Hszi Csin-ping elnök arra kérte a helyi hatóságokat, hogy mielőbb vizsgálják ki, pontosan mi okozta a pánikot és a tragédiát.

Egyúttal az ország valamennyi önkormányzatát a biztonsági intézkedések szigorítására szólította fel.

NEW YORKBAN egymillió ember üdvözölte, amint helyi idő szerint éjfélkor Bill de Blasio polgármester – felesége és két gyermeke társaságában – a megnyomta a gombot, amellyel a központi Times Square- en lebocsátották a hagyományos kristálygömböt. Boldog újévet kívánva és táncolva hallgatták a hangszórókból Frank Sinatra New York, New York című dalát. Az amerikai nagyvárosban több ezer rendőrt helyeztek készültségbe szilveszterre arra az esetre, ha az ünneplésből újabb tüntetés lesz, folytatásaként azoknak a demonstrációknak, amelyeknek kiváltó oka fegyvertelen feketék rendőrök általi lelövése volt. Mindazonáltal semmilyen szervezet nem szervezett jelentősebb tüntetést az év utolsó napjára New Yorkba.

DUBAJ perzsa-öbölbeli emírség világrekordot készült dönteni a Föld legmagasabb épületére szerelt legnagyobb felületű fényreklámmal. A 900 méter magas Burdzs Kalifa torony homlokzatán egy hetvenezer LED-ből álló táblán az ország vezetőit mutatták éjfélkor. Az emírség tavaly szilveszterkor a világ legnagyobb tűzijátékával döntött világrekordot.

MOSZKVÁBAN kezdődtek Európában elsőként az ünnepségek. A Vörös téren tűzijáték fényárjában úszott a Vaszilij Blazsennij székesegyház. Újévi üzenetében Putyin elnök hangsúlyozta, hogy Oroszország és az Egyesült Államok egyaránt felelős a világ békéjéért, és köszönetet mondott az oroszoknak hazafiasságukért. (Hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.