Havazás - Rendben elindultak a BKV-járatok, de a havazás okozhat forgalmi zavarokat

Rendben elindultak a BKV járatai a fővárosban - tudatta az MTI-vel szombat délelőtt közös közleményben a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt.

Mint írták, mindent megtesznek azért, hogy a fővárosban és agglomerációjában a hideg téli időjárás ellenére is rendben közlekedjenek a járművek, ettől függetlenül azonban a havazás okozhat nagyobb forgalmi zavarokat.

Rendszeresen ellenőrzik a váltók és a váltófűtés működését, a felső vezeték állapotát, felülvizsgálják a műhelycsarnokok, a szolgálati helyek, a vezetőfülkék, valamint az utasterek fűtőberendezéseit. A buszoknál folyamatosan ellenőrzik a fagyálló- és hűtőfolyadékot, az ablaktörlőket, az akkumulátorokat, víztelenítik a levegős rendszereket, a járművezetőket pedig felkészítették a téli körülmények közötti közlekedés veszélyeire - sorolták az intézkedéseket.

Tájékoztatásuk szerint az autóbuszokon és a trolikon télen-nyáron használható gumiabroncsokat használnak, amelyeket a szakemberek rendszeresen cserélnek.

Folyamatos az együttműködés a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-vel, amelynek szóró munkagépei síkosságmentesítik a fő- és a közösségi közlekedési útvonalakat, hidakat, felüljárókat, az egészségügyi intézményekhez vezető utakat és a megállóhelyeket. Ha az időjárás megkívánja, a metró felszíni részein, a HÉV- és a villamosvonalakon "hótörő menetek" indulnak majd üzemszünetekben - közölték.

Mindezek ellenére a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV arra hívja fel az utasok figyelmét, hogy utazásukat körültekintően szervezzék meg, és vegyék figyelembe az időjárás okozta késéseket, esetleges járatkimaradásokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.