Hatvan év szerelem után néhány óra különbséggel haltak meg

Floreen és Ed Hale hat évtizedet élt boldog házasságban. A két idős emberhez a halál is kegyes volt, a férj mindössze másfél nappal élte túl imádott feleségét.

Amikor a súlyos vesebetegségben haldokló 83 éves Ed több napos eszméletlenség után magához tért, rögtön a feleségét akarta látni. Ekkor tudta meg, hogy 82 éves feleségét súlyos szívelégtelenség miatt egy ötven kilométerrel távolabb évő kórházba szállították.

Bár az orvosok szerint Floreen túl gyenge volt a szállításhoz, a pár ragaszkodását látva a két intézmény vezetői végül mégis úgy döntöttek, nem választhatják el egymástól őket: Floreen és Ed közös szobát kapott és az ágyaikat is egészen közel tolták egymáshoz, így a házaspár egymás kezét foghatta az utolsó pillanatig - számolt be a megható történetről a Mirror.

Először Floreen halt meg, majd alig 36 órával később pedig Ed. "Apa úgy halt meg, ahogy élt, úriemberként. Most is előreengedte anyát” - írta lányuk, Renee Hirsch blogjában. Az idős házaspárt végül egy nappal Valetin-nap előtt helyezték örök nyugalomra.

Floreen és Ed 1953 májusában házasodott össze, és bár kapcsolatuk szerelem volt első látásra, sok nehézséget kellett leküzdeniük, hogy együtt lehessenek. A nő autóbalesetben elveszítette első férjét és maga is komoly sérüléseket szenvedett, szülei pedig először hallani sem akartak a második frigyről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.