Hatalmas torlódás várható az M7-esen a hét végéig

Három-négy napon át eltereli a forgalmat az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. az M7-es autópálya Lepsény és Balatonvilágos közötti szakaszán, a 82-es kilométerszelvényben az elektronikus útdíjrendszer ellenőrző portáljának telepítése miatt. A kamerákat és egyéb berendezéseket tartó szerkezet építése hétfőn hatalmas torlódásokat okozott a sztráda Balaton felé vezető oldalán.

Az ellenőrző portál telepítése a hét második feléig, időszakos sávelhúzásokkal, illetve egy, a tervek szerint néhány perces teljes útlezárással jár – tájékoztatta lapunkat Kibédi-Varga Lajos. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) projektszóvivője szerint az autópálya sávjai felett átívelő acél tartószerkezet kialakítása, a portál beton alaptestének kialakításával kezdődik, amelynek idején az autósok sávelhúzással találkoznak. Ezt követően alakítják ki a műtárgyat védő korlátokat, majd az elektromos kábelek szerelését végzik el, szintén sávelhúzás mellett. Az építkezés legkényesebb része az acél tartószerkezet helyére emelése lesz. Ennek ideje alatt a forgalmat mintegy 15 percre leállítják az autópályán. Ha a daruzás befejeződött, az útszakaszt teljes szélességben visszaadják az autósoknak.

Az M7-es balatoni szakaszán zajló szerelési munkák hét második felére várható befejezésével azonban még nincs vége a forgalmat zavaró kellemetlenségeknek. A július 1-én átadott, egyébként hivatalosan kész elektronikus útdíjrendszerben ugyanis mintegy hetven ellenőrző portált telepítenek októberig. Így az M7-es után a közeljövőben hasonló terelésekre és lezárásokra lehet számítani az M1-es és az M3-as autópályán is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.