Hatalmas a dugó Szentendrétől Leányfalu felé

A forgalomkorlátozás ellenére sokan indultak el a Dunakanyarba, ezért óriási dugók keletkeztek a 11-es főút Szentendréről Visegrád irányába vezető részén, valamint a kerülőutakon is szombat délelőtt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Kft. szóvivője az MTI-vel.

Pécsi Norbert Sándor elmondta: továbbra is érvényben van, hogy az árvízzel összefüggő utómunkálatok miatt a hétvégén zárva tartják a 11-es főutat Szentendre és Visegrád között. A lezárás egyik végpontja Szentendrén, a Pap-sziget táján, a másik Visegrádon, a Lepence pataknál van. Szombat és vasárnap reggel nyolctól este nyolc óráig az érintett szakaszra csak azok hajthatnak be, akik lakcímkártyájukkal igazolják, hogy a főút mentén élnek.

A szóvivő hozzátette: sokan a korlátozás ellenére útnak indulnak, emiatt 2-3 kilométeres torlódások alakultak ki.

Két kerülőutat is igénybe lehet venni a lezárás időtartama alatt. Budapest irányából a 11-es főútról Szentendrén letérve a skanzen felé, a Sztaradovai úton át vagy Pilisszentlászló érintésével a hegyen át érhető el Visegrád. Ez utóbbi úton azonban a korábban megkezdett felújítás miatt több helyen félpályás korlátozás van, szombat délelőttre ezeken az utakon is hatalmas torlódások alakult ki - mondta el Pécsi Norbert Sándor.

A 11-es főút hétvégi lezárására azért van szükség, hogy minél hamarabb be tudják fejezni az árvíz sújtotta Dunakanyarban a helyreállítási és takarítási munkálatokat. A közútkezelő szóvivője hangsúlyozta, hogy a hétfői munkakezdés idejére csak akkor térhet vissza a megszokott rend a 11-es főút teljes Pest megyei szakaszán, ha végeztek a munkálatokkal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.