Hatalmas tömegverekedés tört ki a Jézus Szíve búcsún

Egyásnak estek a mezőkövesdi búcsúra készülő mutatványosok –írja a boon.hu.

Vasárnap rendezik a Jézus Szíve búcsút Mezőkövesden. A vallási eseményhez mindig kapcsolódik vásári mulatság is a Vásártéren. Idén viszont ezzel problémák adódtak, hiszen a vidámparkos vállalkozók összeverekedtek, szerdán délután és este is állt a bál. A helyszínen csak családi ügyről beszéltek, minthogy a mutatványosok rokonai egymásnak, s már a korábbi években is előfordult, hogy nem tudtak megegyezni egymással.

A rendezők szerint a mutatványos-vidámparkos vállalkozók hétfőtől érkeztek a helyszínre, de két napon át nem pakoltak ki. Szerdán este nyolc körül nem tudtak megegyezni a játékok telepítéséről, tömegverekedés robbant ki, a helyszínre rendőrök és őrző-védők érkeztek.  A verekedő vállalkozókkal szerződést bontott a búcsú rendezője. Így sem maradnak vásárfia és kikapcsolódás nélkül a gyerekek, egy vállalkozó ugyanis jelentkezett, s telepít egy kisebb vidámparkot, néhány játékkal. A rendőrség felfegyverkezve elkövetett, csoportos garázdaság miatt nyomoz, s tizenkét ember érintett eddig az ügyben.

A Szív Búcsú egyébként vasárnap 10 órakor kezdődik, a misét dr. Ternyák Csaba egri érsek celebrálja, majd körmenet következik. Az eseményhez nyolc napos lelkigyakorlat is kapcsolódik, május 28. óta minden este misét tartanak, s felavatják a Jézus Szíve templom egy-egy szentet ábrázoló új, színes üvegablakait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.