Hat fiatalkorú lányt erőszakolt meg egy amis férfi

Legkevesebb hat fiatalkorú lány megerőszakolása miatt állítanak bíróság elé egy amis férfit. A bűnügy Amerika-szerte feltűnést keltett, mert ritkaságszámba megy, hogy a világ és a műszaki haladás elől elzárkózó szekta egy tagja ellen hatósági eljárást indítanak.

A 26 éves Chester Mastot azzal vádolják, hogy Wisconsin és Missouri állam területén legkevesebb hat, 5 és 15 év közötti lányt erőszakolt meg. A gyanú szerint lehetnek olyan áldozatok is, akik eddig nem tettek feljelentést. A megrontottak között volt olyan is, aki nem tartozik a szektához.

Az ügy kivételes lehetőséget adott a sajtónak, hogy betekintsen a villanyt nem használó, lovasbricskával közlekedő, szigorú vallási előírások szerint élő keresztény szekta belső életébe.

A The New York Times például leírja: hat évvel ezelőtt Chest annak ígéretével rontotta meg saját, 13 éves unokahúgát, hogy meggyógyítja a hasfájását. "Elmondta, hogy rajta feküdt Chesteren annak hálószobájában, aki végül beléhatolt" - közölte James Small, a wisconsini Waushara megyei seriffhivatal nyomozója.

A tettes életének nagy részét a Missouri állambeli Pike megye archaikus németet beszélő amis közösségében élte le. A ma 70 családból álló, a szektán belül is konzervatívabb ághoz tartozó közösség a 40-es években telepedett meg a környéken. A csoport három kongregációra oszlik, amelyek mindegyike élén egy-egy "püspök" áll. Ez az egyházi méltóság amis szóhasználat szerint általában vallási képzettséggel nem rendelkező, világi személyt takar.

Mastot a közösségben mindig is elkényeztetett és fegyelmezetlen gyereknek tartották. Ennek okát abban látták, hogy a fiút 5 napos korában örökbe fogadták. "Úgy éreztem hogy sohasem tért meg és nem született újra" - nyilatkozta az amerikai lapnak David Eicher, a közösség egyik tagja. A fiú emellett az örökbefogadó szülei által széltől is védett, egyke gyerekként nem nevelkedett és nem szokott hozzá a hasonló korúak közösségéhez, mint az általában csoportban nevelt amis gyerekek.

Donald B. Kraybill, a Pennsylvania állambeli Elisabethtowni Főiskola professzora szerint az amis közösségek gyakran nincsenek tudatában annak, hogy a deviáns magatartásnak pszichológiai és nem hitbéli természetű okai vannak. "A szexuális- vagy alkoholfüggőséget néha összetévesztik a hitbéli vagy erkölcsi gyengeséggel. Úgy gondolják, hogy ha egy személy bevallja bűneit, akkor visszatérhet az egyházba, együtt imádkoznak és majd minden rendbe jön."

Háromszor közösítették ki

Mastot három alkalommal közösítette ki a szektája. Először 2004-ben, az unokahúga megerőszakolása után, majd 2009-ben két alkalommal is. A közösség csak harmadszorra, és késhegyre menő belső vita után döntött úgy, hogy a világi hatóságokhoz fordul.

Az amisok a kiközösítettség ellenére is rendszeresen látogatják börtönében a nyáj fekete bárányát. Úgy gondolják, hogy ha letölti a szabadságvesztését a rá előbb Missouriban, majd Wisconsinban váró ítélet után, Mastnak vissza kell térnie az övéi közé.

"Azt mondanám, a közösség tagjainak 95 százaléka úgy gondolja, hogy közöttünk van a helye" - mondta a The New York Timesnak Noah Schwartz, a sorozatos pedofil erőszaktevő amis nagybátyja. Chester Mast ügyének első tárgyalását december 15-re tűzték ki.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.