Hat évre ítélték a gyermekét megölő anyát

Hat év börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a nőt, aki bántalmazta és ezzel megölte két és fél hetes gyermekét.

Az ítélőtábla Balla Lajos vezette büntetőtanácsa ezzel enyhítette a korábban ugyanennyi, de fegyházban letöltendő büntetést  kiszabó, első fokon eljáró Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság  ítéletét.

A vádlott a cselekmény elkövetésekor - 2005  júliusában - 19 éves volt. A nő 2003-ban ismerkedett meg későbbi  élettársával, először Kecskeméten laktak a férfi szüleinél, ott  született meg az első gyermek. Két évvel később a vádlott szülei  kérésére élettársával együtt visszaköltözött Rákócziújfaluba, ahol a  szülői ház egyik szobájában laktak, majd a veszekedések, rendszeres  viták miatt a fiatalok albérletbe költöztek.

Ekkor született meg a  második gyermek, akit nem akartak ugyan, de mivel a terhesség  megszakítására már nem volt lehetőség, úgy döntöttek, megtartják. A nő a szülés után hazament, a gyermeket édesanyja és annak élettársa, illetve édesanyja testvére látta el.

Az anya számára a két gyermek rendszeres ellátása nehézségekbe ütközött, gyermekei idegesítették, ő továbbra is szórakozni akart. Ebben az időszakban történt, hogy édesapja súlyos balesetet  szenvedett, élettársa pedig magára hagyta.

2005. július 4-én délután,  pontosan meg nem állapítható időben és módon a vádlott bántalmazta a  csecsemőt. Közepes erővel tompa, kemény tárgyhoz ütötte a gyerek fejét, illetve közepes erővel megrázta a kisfiút. A csecsemő nyakán fojtásra utaló nyomok is voltak. Az anya, bár észlelte, hogy a  kisfiú halott, a kiságyába tette őt, és az éjszakát halott gyermeke mellett töltötte. Reggel szólt a főbérlőjének és az anyjának, hogy a  gyermek hideg, hívjanak orvost.

A gyermek - mint azt a boncolás megállapította - a sérülések  elszenvedése előtt megfelelő egészségi állapotban volt. A halálát  megelőzően egy-két nappal táplálták utoljára, a boncolásnál teljesen  üres volt a gyomra. A kisfiú 17-18 napos volt. A csecsemő halála  után a vádlottnak újabb gyermeke született.

A táblabíróság a vádlottat bűnösnek találta tizennegyedik  életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés  bűntettében, ezért 6 év börtönbüntetésre ítélte és 6 évre eltiltotta  a közügyek gyakorlásától. A két kiskorú gyermekkel kapcsolatban a  bíróság megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.