Hat évet kaptak egy taxis kirablói

Hatévnyi szabadságvesztésre ítélte első fokon a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn azt a két román állampolgárságú férfit, aki tavaly tavasszal Nyársapáton kirabolt és bántalmazott egy taxist. Mindkettejüket hét évre kiutasították az országból.

Az elsőrendű vádlott, a 24 éves P. József és társa, a 21 éves P. Emil 2011-ben alkalmi munkásként dolgozott a Pest megyei településen. A vádirat szerint május 4-én, az esti órákban elindultak Romániába, a szolnoki vasútállomáson azonban meggondolták magukat, úgy döntöttek, hogy a közelben várakozó valamelyik taxival visszautaznak Nyársapátra.

B. István taxissal megegyeztek, hogy 8 ezer forintért elviszi őket, ám amikor lakott területen kívülre, a Nyilas dűlőhöz érkeztek, a vádlottak fizetés helyett egy husánggal megtámadták a taxist, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ezután a férfitól elvettek mintegy 45 ezer forintot és 20 eurót, valamint egy mobiltelefont.

A felfegyverkezve, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás miatt P. Józsefet, visszaesőként, hat év fegyházra, P. Emilt hat év börtönre ítélte a bíróság. A védők fellebbeztek, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.