Hat év fegyház a játék pisztolyos a takarékszövetkezeti rablónak

Nem jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélte a Kecskeméti Törvényszék kedden azt a férfit, aki márciusban egy játékpisztollyal fenyegetőzve kirabolta az Örkényi Takarékszövetkezet lajosmizsei fiókját.

Sárközy Szabolcs büntetőtanácsa augusztus végén elhalasztotta a fegyveresen elkövetett rablás bűntettének ítélethirdetését, mert a bíróság nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy a vádlott mennyi pénzt vitt el az Örkényi Takarékszövetkezet lajosmizsei fiókjából.

A takarékszövetkezet kárfelvételi jegyzőkönyve szerint 1.555.100 forint kára keletkezett a banknak, melyet a bűncselekményt elkövető férfi nem vont kétségbe. A vádlott azt kifogásolta, hogy a jegyzőkönyvben szereplő, 42 ezer forintot meghaladó fémpénzt ő nem vitte el, mert csak papírpénzt adott át neki a pénztáros egy műanyag szatyorban.

A bíróság tanúként hallgatta ki a bank pénztárosát, aki megerősítette a vádlott vallomását. A pénztáros arra nem tudott választ adni, hogy a jegyzőkönyvbe hogyan került a címletek felsorolásába 42 ezer forintot meghaladó összegben fémpénz.

A keddi tárgyalásra a tanácselnök beidézte a takarékszövetkezet vezetőit, de ők sem tudták az elvitt összeget pontosan tisztázni, ezért a bíró polgári peres útra utasította a pénzintézet kártérítési igényét.

Az eset érdekessége, hogy a takarékszövetkezet kárát a biztosító - 75 ezer forint biztosítási önrész kivételével - megtérítette.

A vádlott a rablást március 7-én követte el, amikor egy játékpisztollyal a pénz átadásra szólította fel a lajosmizsei fiók alkalmazottjait, majd a pénzzel gyalogosan távozott. A rablást elkövető férfi pár nappal később önként besétált az Örkényi Rendőrkapitányságra és feladta magát. A nyomozati szakban és a tárgyaláson is elismerte e bűncselekmény elkövetést, részletes vallomást tett, a szembesítéseket is vállalta.

A vádlottat a főbüntetés mellett hat évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője azonban fellebbezett, ezért a per másodfokon folytatódik, de súlyosabb ítélet az ügyészi tudomásulvétel miatt már nem születhet.

A rabló előzetes letartóztatását meghosszabbította a bíróság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.