Háromszáz nyíradonyi gyereket oltottak be fertőző májgyulladás ellen

Háromszáz általános iskolás gyermeket oltottak be az elmúlt két napban a Hajdú-Bihar megyei Nyíradonyban fertőző májgyulladás ellen. A településen eddig összesen hét gyermek és egy felnőtt fertőződött meg a hepatitis A vírussal.

Négy megbetegedést regisztráltak Hajdúsámsonban is, de ott nem volt szükség a tömeges, úgynevezett aktív védőoltásra.

A hepatitis A fertőzések ott gyakoriak, ahol az alapvető higiéniai szabályokat nem tartják be, a kórokozó székletszóródással terjed. A vírus több hetes lappangási idő után hasmenéses tüneteket, levertséget, végtagfájdalmakat és lázat okozhat.

Lajkó Gabriella, az ÁNTSZ kistérségi tisztifőorvosa tudósítónknak elmondta: a nyíradonyi fertőzés forrását még nem ismerik, ezt jelenleg vizsgálják. Hozzátette: az igaz, hogy a hepatitis A kórokozója nem megfelelő higiénés körülmények miatt terjed, de a Nyíradonyban fertőzést kapott nyolc beteg közül csak egyetlen gyermek él rossz szociális körülmények között. Lajkó Gabriella elmondta: a településen az aktív védőoltáson kívül elrendelték az érintett családok lakásainak és az iskola emelt szintű fertőtlenítését is. Hozzátette: egy védőoltás mintegy négyezer-ötezer forintba kerül, de a beoltott háromszáz gyermek után a szülőknek nem kellett fizetniük, a költségeket az ÁNTSZ állta. A tisztifőorvos közölte: Nyíradonyban azok is kaphatnak fertőző májgyulladás elleni védőoltást, akikre a kötelező oltás nem vonatkozik, ilyen esetben a háziorvossal kell felíratni az oltóanyagot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.