Háromszáz bevetés a Balatonon, hatmilliós hiány

Jól vizsgázott az új mentőhajó, de nem biztos, hogy lesz pénz Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának további megfelelő működésére.

Nincs kizárva, hogy az elmúlt években megszokottnál kevesebb vízi mentő és motorcsónak áll majd készenlétben a Balatonon az ősszel. Fogytán van ugyanis a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának pénze. Tar Mihály szóvivő érdeklődésünkre közölte: a támogatásokból, bevételeikből eddig megoldották a hat bázis és a nyolc motorcsónak működtetését, de ahhoz, hogy a tó befagyásáig hátralévő hónapokban is kellő számú egység állhasson készenlétben még öt-hatmillió forintra lenne szükségük. Hozzátette: ha ezt az összeget nem sikerül előteremteni, akkor csak csökkentett szolgálatot adhatnak. Az anyagi gondok ellenére a szóvivő bizakodó, mert - mint mondta - a Balaton Fejlesztési Tanács ígéretet tett a hiányzó összeg biztosítására.

A szakszolgálat tagjai az idén eddig háromszáz bevetést hajtottak végre, százhetven emberen segítettek a Balatonon: jobbára kisebb sérüléseket láttak el, de több tucatszor közvetlen életveszélyben lévő fürdőzőket mentettek ki a vízből. Tar Mihály kérdésünkre válaszolva elmondta: jól vizsgázott első szezonjában a - kilencven kilométeres sebességre képes, rohamkocsikhoz hasonlóan felszerelt - Rupert sürgősségi mentőhajó. Nyolcvan bevetést hajtottak végre vele, amit tizennégy esetben közvetlen életveszélyben lévő emberekhez riasztottak.

A szóvivő megemlítette: a hajó hatékonyságát növelte, hogy a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata együttműködési megállapodást kötött a Magyar Mentő és Mentőtiszti Egyesülettel, így a nyáron orvosok, mentőtisztek is csatlakoztak a Rupert legénységéhez. Ennek is köszönhető több életmentő bevetés: Balatonvilágosnál például - percekkel a baleset után, egy stégen - sikerült stabilizálnia egy gerincsérült fiatalember állapotát a Ruperten szolgáló orvosnak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.