Hárommillió forint Lennon tarka budijáért

Több mint hárommillió forintnak megfelelő összegért vette meg John Lennon porcelán vécécsészéjét egy névtelen rajongó, aki az előzetesen becsült leütési ár csaknem tízszeresét áldozta a míves darabért a hétvégi liverpooli Beatles-árverésen.

A kívül-belül kék virágmotívumokkal díszített toalettet a Beatles immár három évtizede halott frontembere 1969-től 1972-ig használta, Berkshire grófságbeli egykori otthonában.

Lennon a vécét utána a háza átalakításán dolgozó építésznek, John Hancocknak adományozta, azzal a javaslattal, hogy "használja virágcserépként".

A nemrégiben elhunyt Hancock csaknem negyven éven át őrizgette saját házának sufnijában a sztárvécét, amelyet most - több más Beatles-relikviával együtt - árverésre bocsátottak.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A szervezők legfeljebb ezer fontot vártak a vécékagylóért, ám a liciten egészen 9500 fontig (3,2 millió forintig) felverték az árat; a győztes végül ennyiért viheti el a szépen kidolgozott porcelán műalkotást. A vevő kiléte nem ismert, csak annyi tudható róla, hogy külföldi.

Az aukción szerepelt még egy kis szájharmonika, amely Lennon nagyobbik fiáé, Juliané volt, és amelyet szintén Hancock hagyatékából árvereztek el. A BBC beszámolója szerint Lennon annak idején bevallotta építész barátjának, hogy Julian "az őrületbe kergeti" őt a hangszerrel. A szájharmonika az ezer fontra becsült ár helyett 2500-ért (850 ezer forintért) kelt el.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.