Háromhetente kiesik egy gyerek az ablakon Ausztriában

Minden harmadik héten kiesik egy gyerek az ablakon az osztrákoknál. Évente három gyerek halálát okozzák a hasonló balesetek egy friss kutatás szerint.

Az osztrák Közlekedésbiztonsági Bizottság 2010 óta 85 olyan esetet vizsgált, amelyben 15 év alatti gyerekek voltak az érintettek - számolt be a Local. A kutatásuk szerint az esetek 70 százalékában öt év alatti gyerekek az érintettek, negyedük még nincs 3 éves.

"A legtöbb esetben a kisgyerek nem egyedül volt otthon. A veszélyt nagyon alábecsülik" - mondta el a bizottság igazgatója, Othmar Thann, aki szerint a balesetek könnyedén megelőzhetőek lennének. A szervezet azt javasolja, hogy a szülők soha ne hagyják egyedül a gyereküket a szobában, amikor szellőztetnek és nyitva hagyják az ablakot. Az ablakokra és az erkélyajtókra pedig szereljenek zárakat.

A székeket és asztalokat is tartsák messzebb az ablakoktól és az erkélyajtóktól, de ne tegyenek ezek közelébe vagy az ablakpárkányra játékokat, vagy más olyan tárgyakat, amik odavonzhatják a gyerekeket.

A zuhanás következménye még akkor is súlyos lehet, ha a gyerek túléli. A bécsi gyermek és serdülő sebészet vezetője, Alexander Rokitansky arra figyelmeztet, hogy belső sérüléseket szenvedhetnek a gyerekek, de akár le is bénulhatnak.

Emellett arra is felhívták a figyelmet, hogy a csupán két méteres esés is lehet halálos, ha a fejére esik a gyerek, de "azt is túl lehet élni, ha valaki az ötödik emeletről esik ki".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.