Három férfi került előzetesbe önbíráskodás miatt

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett önbíráskodás és személyi szabadság megsértése miatt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három embert, aki hitelkártyáról eltulajdonított pénzt akart visszaszerezni.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn honlapján azt írta, hogy az ügyben a Budapesti VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomoz. A hatóság azzal gyanúsítja a három férfit, hogy a sértetteket egy postai küldeményben talált hitelkártyáról felvett pénz visszaszerzése érdekében azzal fenyegették meg: kiviszik őket a dögkútra, és eladják őket, ha nem fizetik vissza az összeget.

Az egyik sértettet bántalmazták is, gumibottal ütötték, késsel is fenyegették. Ő nyílt arcsérülést, fej-, törzs- és lábszárzúzódást szenvedett.

A gyanúsítottak 300 ezer forintot követeltek, de ennyi pénzt a sértettek nem tudtak adni, ezért gépkocsival vidéki rokonokhoz vitték őket, és közben tovább folytatták a fenyegetésüket és bántalmazásukat. A pénzt végül nem kapták meg.

Az ügyészség a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, a védők pedig az ügyészi indítvány elutasítását és a gyanúsítottak házi őrizetének elrendelését kérték.

A bíróság mindhárom gyanúsított esetében megalapozottnak találta az alapos gyanút és az ügyészi indítványt is. A végzés nem jogerős, mert a védők és a gyanúsítottak fellebbeztek - olvasható a törvényszék közleményében.

Az egyik gyanúsított többszörös visszaeső, korábbi jogerős szabadságvesztését nem kezdte meg, és más büntetőeljárás is folyik ellene.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.