Három és fél év a taxis megkéseléséért

Jogerősen három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a fiatalt, aki tavaly egy konyhakéssel nyakon szúrt egy kecskeméti taxist.

A középiskolai tanulmányait abbahagyó, 1990-es születésű R. István 2008. április 5-re virradó éjszaka Kecskemét több szórakozóhelyén is megfordult, sok szeszes italt fogyasztott. Az éjszaka egy részét alkalmi nőismerősével töltötte, majd együtt taxiba szálltak, amit a későbbi sértett vezetett.

A nőt hazavitték, majd a vádlott tovább utazott. Amikor ő is ki akart szállni, a sértett kérte tőle a viteldíjat, mire a fiatal férfi közölte, hogy nincs pénz nála, ezért menjenek tovább a rokonaihoz. Ezt követően az ittas vádlott újabb és újabb útirányokat jelölt meg, s miután több mint 30 kilométert autóztak, reggel fél hét körül Kecskemét külterületén, az alsószéktói tanyavilágban álltak meg. A vádlott itt sem jutott pénzhez, ezért a sofőr közölte R. Istvánnal, hogy beviszi a taxitársaság központjába, ahol rendezheti a számlát.

Ezt követően a kocsi elindult a földúton, a vádlott pedig elővett egy konyhakést, és hátulról közepes erővel nyakon szúrta a sértettet. A kés a penge tövében eltört. A sértett kirántotta a kiálló pengét, majd az autóból kiugró vádlottat hátrahagyva elmenekült, s rádión riasztotta kollégáit, akik kórházba szállították.

A kés a bőrereken kívül mást nem sértett meg, de a szakértői vélemény szerint súlyosabb, akár életveszélyes vagy halálos sérülés is kialakulhatott volna. A vádlott röviddel később önként jelentkezett a rendőrségen.

A táblabíróság közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek R. Istvánt, s ezért jogerősen három és fél év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.