Három villamos haladt át a férfin, mégis túlélte

A 22 éves férfi München egyik megállójában zuhant a peronról a vágányok közé.

A helyi rendőrség beszámolója szerint a baleset vasárnap reggel 6:19 körül történt az Isartor megállóban. A térfigyelő kamerák felvételein látszik, ahogy a férfi az egyik padon üldögél, majd felkel és végigtántorog a peronon, mielőtt bezuhan a sínek közé.

A férfi pont a két sín közé esett, úgy, hogy a villamosok nem gázolták el, hanem áthaladtak felette. Azonban olyan szerencsétlen helyen feküdt egy alagút kijáratához közel, hogy az első három villamos sofőrje észre sem vette.   

"A férfi 20 méterre feküdt az alagút kijáratától. Az alagútból kihajtó járművek vezetőit itt egy pillanatra elvakítja a hirtelen napfény, így rosszabbul látnak ezen a helyen" – mondta el a Süddeutsche Zeitung kérdésére Wolfgang Hauner rendőrségi szóvivő.

A kihelyezett kamerák nem mindegyike mutatja valós időben az állomást az irányítóközpontban. Vagyis a biztonságiak nem tudták, hogy valaki van a síneken. Már vagy tíz perce fekhetett ott, amikor végül a negyedik villamos vezetője észrevette.

A férfit öntudatlan állapotban, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. Több csontja eltörött, és bevérzett az agya a rendőrségi tájékoztatás szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.