Három oroszlánra bizonyították rá az emberevést

Egy hím és két nőstény oroszlán marad élete végéig fogságban, mert emberi maradványokat találtak az ürülékükben.

További 15 nagymacskát szabadon engedtek India Gir-erdő nevű menedékhelyén – írja a BBC. A 18 állatból álló oroszlánfalkát Nyugat-Gudzsarátban fogták be, miután hat esetben támadtak emberre és három esetben öltek is áprilisban és májusban.

A vadőrök az egész falkát megfigyelték, hogy kiderüljön, melyikük a felelős az emberek haláláért. Végül egy hím és két nőstény ürülékéből kerültek elő emberi maradványok. A vadőrök úgy vélik, hogy a hím támadta meg az áldozatot, és a nőstények csak a maradékokból ettek. 

Rábizonyították az emberevést
Rábizonyították az emberevést
Pawan Kumar / Reuters

A hímet egy állatkertbe szállítják, a nőstények pedig egy állatvédelmi központban maradnak. 

Govind Patel, Gudzsarát korábbi vezető vadőre azt nyilatkozta az Indian Expressnek, hogy Girben 270 oroszlán fér el. Emiatt egyes falkák kiszorulnak a menedékhely határain kívülre.

Az indiai legfelsőbb bíróság elrendelte, hogy az állam néhány oroszlánt szállítson át más területekre, hogy elkerülje az esetleges katasztrófát, amelyet a túlszaporodásuk okozhat. Gudzsarát egyelőre nem tett eleget a határozatban foglaltaknak.

Gir-erdő az utolsó terület, ahol vadon élő ázsiai oroszlánok fordulnak elő. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.