Három hónap után szerezték vissza a Kodály-kottát

A tolvajhoz egy életműkiadványhoz készülő digitalizálási munka során került az értékes relikvia. B. Gergelyt más bűncselekménnyel is gyanúsítják, valószínűleg egy pianínót is eltulajdonított Déry Gabriella operaénekesnő hagyatékából.

Az ügy még tavaly december 9-én kezdődött. amikor bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint B. Gergely az interneten árulja a tulajdonos, Kertész Gyula fotográfus Kodály-kottáját. Kertész lakásából többek között egy különleges, dedikált Sztravinszkij-fotó és, mint később kiderült, egy másik Kodály-kotta is eltűnt - írja a police.hu.

A bejelentő - aki édesapja mellet szintén szoros barátságot ápolt a zeneszerzővel - korábban együtt dolgozott B. Gergellyel a fotóművész életművét feldolgozó kiadványon. Viszonyuk októberben megromlott, emiatt félbemaradt a munka, a digitalizáláshoz a férfihez került fotókból és dokumentumokból pedig nem minden került vissza tulajdonosukhoz. A bejelentés napján házkutatást tartottak B. Gergely XIII. kerületi lakásában, amelybe nemrég költözött. Ezzel magyarázta, miért maradt nála több tucat fotó és negatív, amelyet lefoglaltak.

A XII. kerületi rendőrség ekkor lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, a lopási kár összegének megállapítására szakértőt rendeltek ki.

Az események február 17-én vettek újabb fordulatot, amikor  a XII. Kerületi Rendőrkapitányság megtalálta azt a férfit, akinek B. Gergely el akarta adni a zeneszerző Ének Szent István királyhoz című kórusművének partitúráját. Oda is adta neki, hogy megnézze, később azzal az indokkal kérte vissza, hogy rendőrségi ügy lett belőle.

A gyanúsítottat ekkor ismét kihallgatták, de tagadta, hogy el akarta adni volna a relikviákat, azt állította, hogy feledékenységből maradtak nála. B. Gergely ekkor átadta a Kodály-kottát, továbbá több fotót és tárgyat is.

Február 27-én újabb feljelentés érkezett a rendőrségre a férfi ellen. Egy 62 éves nő szerint a férfi, aki korábban nála dolgozott egy Déry Gabriella operaénekesről készülő kiadványon, ellopta Déry hagyatékából a pianínót. B. Gergely lakásán lefoglalták a hangszert. A férfi ezúttal azzal védekezett, úgy gondolta, az asszony neki adta. Ebben az ügyben is lopás bűntettével gyanúsítja a rendőrség. Jelenleg szabadlábon védekezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.