Három évet kapott a prostiverő budapesti férfi

Példaértékű ítéletet hozott a bíróság egy szexmunkás bántalmazásának és kirablásának ügyében.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság három év szabadságvesztésre és négy év közügyektől eltiltásra ítélte azt a budapesti férfit, aki miután igénybe vette egy prostituált szolgáltatásait annak lakásán, nem fizetett, és a nőt előbb súlyosan bántalmazta, majd kirabolta – írja közleményében a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete.

A szexmunkás feljelentést tett az esetet után, ennek eredményeként indult el a nyomozás, majd az egyesület szerint példaértékű döntés. A szervezetnél hozzátették, hogy a nyomozás során több rendőri hiba történt, és a kihallgatás során súlyos eljárási szabálysértések történtek.

A bíróság külön elmarasztalta az elkövetőt azért is, mert a férfi tudatosan gyártott alibit az esetet követően a maga számára, abban bízva, hogy a nőnek úgysem fognak hinni, mivel ő „csak egy prostituált". A bíróság ítéletében ezt súlyosító körülményként értékelte, ahogy azt is, hogy a férfi egy védtelen, jóval kisebb termetű, valamint meztelen nőre támadt rá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.