Elpusztult Maggie, a világ legöregebbnek tartott kutyája

Az ausztrál kelpie emberi években mérve 133 éves volt.

A kutya Victoria államban élt gazdájával, a tejgazdálkodó Brian McLarennel, aki a helyi lapnak elmondta: Maggie békésen, a kosarában halt meg vasárnap éjjel – írja a The Weekly Times.

Brian szerint az állat – bár süket volt, és a látását is kezdte elveszíteni – múlt héten még teljesen jól volt, sétálgatott, és a macskákra is morgott. Két nap alatt azonban nagyon megromlott az állapota, és egyik reggel, amikor a férfi hazament, tudta, hogy Maggie-nek nincs sok hátra. Az állatot már el is temették, a McLaren család másik kutyája mellett, egy fenyőfa alatt lévő jelölt sírban nyugszik.

Maggie korát pontosan nem lehet tudni, mert Brian elhagyta a kutya papírjait még az állat kiskorában. Arra azonban emlékszik, hogy a legfiatalabb fia, a most harmincnégy éves Liam csak négyéves volt, amikor megvették Maggie-t.

A világ legöregebb kutyája cím hivatalos birtokosa egy (szintén ausztrál) pásztorkutya, a huszonkilenc évesen elpusztult Bluey, aki 1939-ben halt meg. A Guinness Rekordok szerint a kiskutyát 1910-ben vették Victoriában, és közel húsz évet dolgozott szarvasmarhák és bárányok között, mielőtt elaltatták.

A legtöbb kutya 8-15 évig él. Húszévesnél idősebb kutyákról ritka a hivatalos adat, általában kisebb fajták között fordulnak elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.