A megfizethető árú, pehelysúlyú, hordozható zenelejátszó hétköznapjaink részévé vált, olyannyira, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen lehetett az élet nélkülük. Pedig az első, ma már kissé szögletesnek tűnő, kék és ezüst színben játszó walkman 200 akkori amerikai dollárba (ma 500) került, és még hangrögzítésre sem volt alkalmas. De nem is ez volt Kihara Nobutosi célja, aki Ibuka Maszaru, a Sony egyik alapítója, ötlete alapján 1978-ban az első walkmant megépítette.

A Sony mérnöke saját főnöke, a Sony társalapítója, Morita Akio számára készítette el a terveket, mert Morita nemcsak munkamániás volt, de komplett zeneőrült is. Az operahallgatást gyakori tengerentúli útjai során sem akarta nélkülözni. Gyerekei napi 24 órában zenét hallgattak, és a ma gigantikus méretűnek tűnő kazettás magnókon magukkal is vitték kedvenc számaikat a tengerpartra, parkokba és az autóba.

Ezért Moritának tetszett a "testre szerelhető hordozható zene" ötlete, annál is inkább, mivel a kivitelezéséhez a Sony technikai háttere adott volt. Morita a következőkben foglalta össze az elvárásait: magas hangzásminőség kell, hasonló az autókban használt sztereohangzáshoz; legyen hordozható, hogy tulajdonosa közben gyalogolhasson, gördeszkázhasson, futhasson, és ne legyen nagyon törékeny.

A Sony mérnökei eleinte tiltakoztak. Vajon kinek kell egy olyan magnó, amely nem képes a hangrögzítésre? Sőt egyenesen individualista, hiszen a zenehallgatás élményéből mindenki mást kizár. Mégis Morita győzött, sőt a nevet "walkman" (magyar szóhasználatban "sétálómagnó") is sikerült elfogadtatnia.

A legfőbb kifogás az volt, hogy a japánok alkotta angol szó nyelvtanilag nincs rendben és ezért a walkmant országonként különböző neveken jelentették meg a piacokon. De Morita bízott fiatal mérnökeinek "megérzésében", akik megítélése szerint egy hullámhosszon voltak saját generációjukkal. Egységesítette az elnevezést is, amely ma már külön fogalomként szerepel a lexikonokban.

Az első TPS-L2 modell 1979. július 1-jén kezdte meg hódító útját Nagy-Britanniában, célzottan a nagy nyári vakáció idején. Alig telt el két hónap és a walkman minden addigi várakozást felülmúlt, valóságos "kultúrikonná" vált, társadalmi jelenség lett belőle. Az első darabokat, válaszul az individualizmus vádjára, még két fejhallgató-bemenettel látták el, hogy a zenehallgatás élménye mással is megosztható legyen. A walkman fontos tartozéka volt a fejhallgató, amely a korabeli 300-400 grammos fejhallgatók korában kevesebb, mint 50 grammot nyomott.

A walkman sikerén felbuzdulva a Sony termékpalettáján hamarosan felbukkant az első sztereofelvevős walkman, a WM-R2, a CD walkman (Discman), az MD walkman (minidisc), manapság pedig már mobiltelefonba építve találkozunk vele. Legújabb rokona az MP3 walkman, amely tavaly ünnepelte 10. születésnapját.