Harminc kutyát tett ki és hagyott az út mellett egy férfi

Állítása szerint csak segíteni akart a kutyákon, akiket egy gyepmesteri telepre szállított volna egy utánfutó. A telep azonban zárva volt, úgyhogy a férfi egy mellékútnál megszabadult az állatoktól.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves ibrányi férfi csaknem harminc kutyát hagyott sorsára a Nagyhalász és Tiszarád közötti határban egy héttel ezelőtt.

A nyomozók csütörtökön hallgatták ki a férfit, aki elmondta, hogy a lakókörnyezetében segíteni akart, ezért összegyűjtötte az ebeket azoktól, akik anyagi körülményeik miatt nem tudták az állatokat beoltatni és chippel ellátni.
Hozzátette: a tulajdonosok tudtával, két ismerősének segítségével tette fel a kutyákat egy bérelt utánfutóra, hogy gyepmesteri telepre vigye őket.

Az utánfutós autóban töltött éjszakája után másnap reggel azonban a telepet zárva találta, így a kutyákat kirakta egy mellékútnál.

A rendőrök találtak egy megcsonkított kutyatetemet is, de a gyanúsított tagadta, hogy bármelyik állatot bántotta volna.

A kutyák összegyűjtésében közreműködő két segítőt tanúként hallgatták meg az ügyben a nyomozók. Az ebeket állatmenhelyek fogadták be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.