Harminc év után lánya DNS-e buktatta le a brutális gyilkost

A négygyerekes apának hosszú ideig sikerült eltitkolni, hogy ő a felelős egy tinilány haláláért. A véletlenen múlt, hogy mégis rács mögé került.

A 17 éves Melanie Road 1984. július 8-án este szórakozni ment. A lány felismerhetetlenségig összeszabdalt testét másnap reggel a tejesember és annak fia találták meg pár száz méterre az otthonának bejáratától – idézte fel az esetet a Telegraph.

A lányt bathi otthona közelében támadták meg. A szexuális erőszakot a bíróság „hosszadalmasnak és brutálisnak” írta le. Miután a támadó megerőszakolta, huszonhatszor szúrta hátba és mellbe a fiatalt.

A lány teste olyan mértékben roncsolódott, hogy csak a nála lévő kulcskarikán olvasható Melanie név alapján azonosították be. A rendőrség egy hangosbemondón kiáltozta a nevet az utcán. A lány szülei ekkor észlelték, hogy Melanie nem ment haza, kimentek az utcára és a rendőröktől tudták meg, mi történt.

Az elkövető személyére közel harminc év után derült fény egy véletlen folytán. A 67 éves szobafestőt, Christopher Hamptont tulajdonképpen a lánya buktatta le. A férfi legidősebb, 44 éves lányát, Clare-t letartóztatták egy eldurvult vita miatt. A nő elszakította a pasija nyakláncát, amiért a rendőrség figyelmeztetésben részesítette, és felvették az adatait.

A letartóztatásakor DNS-mintát vettek a nőtől az előírásoknak megfelelően. Lefuttatták a nemzeti adatbázisban, és egyezést találtak egy 1984-es gyilkossági ügy mintájával. A rendőrség ezt követően megkereste Hamptont, és tőle is mintát vettek. Az pedig megegyezett a meggyilkolt lány nadrágján talált spermával. 

Popplewell bíró életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Hamptont, aki legkorábban 22 év múlva szabadulhat, de valószínűleg a börtönben fog meghalni. „Csak maga tudja, pontosan hogy történt a támadás, de bizonyos dolgok így is egyértelműek a bizonyítékok alapján” – jelentette ki a bíró. „Ez egy hosszadalmas és brutális támadás volt, amelynek során a saját szexuális perverzióit kielégítette. Többször is megszúrta a lányt, összesen 26 alkalommal.”

Christopher Hampton a támadás idején már külön élt első feleségétől, akivel három közös gyerekük volt. Öt évvel később ismerte meg második feleségét, akitől egy lánya született.

A környéken az elmúlt három évtizedben több hasonló, felderítetlen gyilkosság is történt. Ezek közül azonban egyiknél sem találtak olyan egyértelműen a férfihoz köthető bizonyítékot, mint Melanie Road esetében a sperma.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.