Biszexuális édeshármasra csábították diákjukat a tanárnők

Börtönbüntetés vár két tanárnőre az Egyesült Államokban, Louisiana államban, amiért tavaly édeshármasra csábították az egyik 16 éves diákjukat.

Az első eset még szeptember elején történt, amikor a fiú még nem töltötte be a 17. évét. Második alkalommal a diákot egy amerikaifutball-meccs után invitálták meg egyikük lakásásra, ahol együtt hódoltak a testi gyönyöröknek.

A 32 éves Shelley Dufresne és a 24 éves Rachel Respess lebukásához az vezetett, hogy a fiú nem tudta tartani a száját, és elhencegte az iskolában, hogy kikkel feküdt le. A gyorsan terjedő pletykák miatt az iskola vizsgálatot indított, amelybe aztán beszálltak a nyomozó hatóságok is. A kihallgatása során a fiú elmondta, hogy nem kényszerítették semmire, a két együttlétre konszenzuális alapon került sor. Videofelvételeket is készítettek.

„Függetlenül attól, hogy az áldozat milyen nemű, az esetnek mindenkit fel kellene háborítania. Pedagógusokról van szó, akiknek a feladata a gyerekek védelme" – nyilatkozta Michael Glaser kenneri rendőrfőkapitány utalva arra, hogy a hasonló eseteket a közvélemény kevésbé tartja elítélendőnek, mint amikor diáklány esik áldozatul egy-egy tanára kéjvágyának, és az áldozatot kényszerítik vagy zsarolják.

Respess és Dufresne is angoltanárnő. Respess pályakezdőként tavaly tanított a középiskolában, ahol Dufresne már tíz éve dolgozott. A két angoltanárnő még Respess diákéveiből ismerte egymást. Respessnek Dufresne a konzulense volt, amikor diplomázott.

A két nőt a héten tartóztatták le. A férjezett, háromgyermekes Dufresne – akinek az apja bíró – szabadlábon védekezhet, miután letették érte az óvadékot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.