Harmadszor is bombariadó a bíróságon

Egy hét alatt harmadszor zárta le és kutatja át bombariadó miatt a rendőrség a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságot.

Visszatérhettek a dolgozók abba a két győri bírósági épületbe, amelyet bombariadó miatt ürítettek ki reggel - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerda délelőtt az MTI-vel. Kocsis Tünde alezredes tájékoztatása szerint egyik helyen sem találtak robbanóeszközt.

Rendszeres a bombariadó

Az első alkalommal a Győri Ítélőtáblát, a megyei és a városi bíróságot érte a fenyegetés, másodszorra csak a törvénykezés megyei házát, most ismét a városi és a megyei igazságszolgáltatást kárhoztatták kényszerű szünetre.

A rendőrség ma délelőtt kilenckor vonult ki, az épületeket kiürítették, az ottani munka félbeszakadt. Semmiféle hivatalos információ nincs arról, hogy a harmadik bejelentés után bűnüldözőknek van-e valamilyen elképzelésük a lehetséges elkövetőről.

Az általunk megkérdezett szakértők szerint bár a bombariadók tetteseit nem könnyű kideríteni, de a visszatérő fenyegetések szereplőit szakszerű rendőri munkával általában elfogják. Hiába telefonálnak fülkéből az elkövetők, ott mindenképpen hagynak maguk után értékelhető nyomokat, s a hang- vagy amennyiben írásban, akár e-mail formájában érkezik a fenyegetés, a fogalmazás - alapján jól körvonalazódik a személyiségkép. Valószínűsíthető, hogy a bírósági fenyegetések mögött bizonyos személyes sérelmek húzódnak meg, ez is szűkíti a lehetséges elkövetők körét.

A városban közfelháborodást okoz a rendszeres bombariadó, a távolabbról érkező tanúk, bírósági dolgozók, s az igazságügy más szereplői körében egyaránt.

Múlt szerdán a megyei, az azt megelőző napon a városi és a megyei bíróság, valamint az ítélőtábla kapott bombafenyegetést. Akkor utcai fülkéből telefonált egy ismeretlen személy, hogy robbanószerkezet van az épületben. A riasztás hamisnak bizonyult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.