Hamarosan eldől a fagyállós gazda sorsa

Lényeges enyhítést kért a védelem a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön annak a gazdának az ügyében, akit korábban első fokon, nem jogerősen hét év börtönre ítéltek, mert fagyállót öntött a sorozatos lopások megakadályozása érdekében a saját borába és emiatt egy ember meghalt. A jogerős ítéletet várhatóan a délutáni órákban hirdeti ki a másodfokú bíróság.
Az érdemben nem vitatott tényállás szerint a vácszentlászlói kertészmérnök végzettségű őstermelő 2013 őszén azt tapasztalta, hogy udvaráról eltűntek tárgyak - létra, kerti csap - majd a pincéjében lévő meggybort kezdték el dézsmálni ismeretlenek.

A férfi nem a rendőrséghez fordult, hanem úgy döntött, hogy maga intézi el az ügyet: két liter fagyállót öntött 12 liter borba, mert úgy gondolta, hogy aki majd ellopja és iszik belőle, kórházba kerül és ezzel lelepleződik.

2013 október végén megismétlődött a lopás, a tolvaj ivott a borból és másoknak is adott belőle. A tolvaj rosszul lett, de mivel környezete úgy vélte, hogy csupán részeg, mire kórházba került, már nem lehetett rajta segíteni, néhány nap múlva belehalt a mérgezésbe. Rajta kívül még két személynél alakult ki 8 napon belül gyógyuló mérgezés a fagyálló miatt, két másik személynek viszont, aki szintén ivott a mérgezett borból, nem lett semmi baja.

A tényállás megállapításával ellentétben a történtek jogi minősítése már meglehetősen bizonytalan volt, az eljárásban részt vevő jogászok nagyon eltérően ítélték meg.

Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat, az elsőfokú eljárás végén már halált okozó testi sértés miatt kérte megbüntetni a vádlottat, az első fokon eljárt Budapest Környéki Törvényszék azonban tavaly novemberben az ezeknél sokkal súlyosabban büntetendő, kétszeresen minősülő emberölésben mondta ki a vádlott bűnösségét. A törvényszék szerint több emberen elkövetett emberölés kísérlete, illetve sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés történt és ezért hét évet szabott ki. A törvényszék többek között arra mutatott rá: egy kertészmérnöknek tudnia kellett, hogy a fagyálló halált okozhat, ráadásul a mérgezett bortól nem csak annak eshet baja, aki elvitte, a tolvaj pedig, bár érdemel büntetést, de nem halált.

Az elsőfokú ügyészség a vádhatósági gyakorlatban szokatlan módon a vádlott javára, büntetése enyhítése érdekében fellebbezett, így súlyosításra már biztos nem kerülhet sor.

Csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla nyilvános ülésén a védelem a büntetés lényeges enyhítését kérte, mert álláspontja szerint az elsőfokú ítélet minősítése téves. Nem minősített emberölésről, hanem csupán súlyos, esetleg halált okozó testi sértésről, vagy gondatlan emberölésről lehet szó, hiszen a vádlott nem akarta megölni a tolvajt, csak annyit akart elérni, hogy kórházba kerüljön és ezzel lelepleződjön. Továbbá a tragikus végkimenetelhez hozzájárult, hogy a sértett későn került kórházba.

A védelem által javasolt minősítésekhez lényegesen enyhébb büntetéseket kapcsol a törvény, az ügyvéd pedig a felfüggesztett szabadságvesztés lehetőségére is felhívta a figyelmet.

Az ügyvéd beszélt arról is, hogy ha nincs lopás, nem történik semmi baj, ha pedig a vádlott az éjjel a kertjébe sétáló idegent lelövi, a jogos védelem új szabályai értelmében meg se vádolják, ám védence ennél enyhébb megoldást választott és így került bíróság elé.

A gazda ügyvédje a jelentős közérdeklődést kapott ügy kapcsán arra is felhívta a figyelmet, hogy a társadalom bizonyos csoportjai védtelennek érzik magukat a sérelmükre elkövetett vagyon elleni bűncselekmények miatt, melyek egy részét a hatóságok "piti" ügynek minősítik és nem tesznek meg mindent az eredményes felderítés érdekében. A védő szerint az eset kapcsán megfigyelhető széles rétegek e féle kiszolgáltatottsága és az ezért érzett frusztrációja is.

A másodfokon eljáró fellebbviteli főügyészség képviselője elmondta, hogy bár egyetértenek az elsőfokú bíróság minősítésével és az alsóbb fokú ügyészség enyhítésre irányuló fellebbezését visszavonták, mégis látnak lehetőséget a büntetés enyhítésére. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a vádlott magatartása és a halálos eredmény között egyértelmű okozati összefüggés van.
A vádlott a bíróság előtt azt hangoztatta: nagyon sajnálja a történteket, és ha előre tudta volna, mi lesz a következménye, nem így jár el, de mint mondta: nagyon el volt keseredve.

A bíró szót adott az áldozat jelen lévő édesapjának is, aki kijelentette: a tolvajt el kell ítélni, de nem úgy, hogy a halálát okozzák, márpedig a vádlott ezt tette.

"A vádlottat okolom a fiam haláláért!" - szögezte le az apa, aki szerint több másik személy is csak azért maradt életben, mert amikor ő megtudta, hogy a fia mérgezett bort ivott, nyomban kórházba vitette a többieket, akik ittak belőle.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntését várhatóan a délutáni órákban hirdeti ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.